Riasztó kültéri sziréna bekötése

Riasztó kültéri sziréna szerepe, és bekötése.
Egy riasztórendszernek fontos része a kültéri sziréna. Sok cég a távfelügyeleti csendesriasztásra hivatkozva nem helyez ki kültéri szirénát, pedig ez nagy hiba.

A kültéri szirénának még távfelügyeleti szolgáltatás esetén is fontos szerepe van, hiszen egy biztonsági rendszer elsődleges célja a megelőzés. A kültéri szirénának fontos szerepe van abban, hogy a bűnözők egy jelentős részét eltántorítsa a betörési kísérlettől. Ez az esetek többségében így is van, és inkább olyan helyen kísérlik meg a betörést, ahol riasztórendszernek a nyomát sem látják.

Sajnos a betörők egy kisebbik része úgy gondolja, hogy egy meglévő riasztórendszer ellenére is megpróbálkozik a betöréssel. A szirénának ilyen esetben is több szerepe van. Hogyha a riasztó kültéri sziréna olyan magasra van szerelve, hogy a betörőnek esélye sincs leszabotálni, akkor a sziréna eredeti célja kerül előtérbe, vagyis betörés esetén megszólal, ezzel felhívja a figyelmet a folyamatban lévő betörésre.

Gyakran az épület adottságai miatt nincs lehetőség a hang-fény jelzőt túl magasra helyezni. A szirénát ebben az esetben is felszereljük, hiszen az elrettentő szerepe ilyenkor is megvan, de kap egy csali szerepet is, mert így megvan az esélye annak, hogy betörés előtt az alacsonyra szerelt szirénánkat leszabotálják. Ezzel a kivonuló járőrszolgálat értékes perceket nyerhet, hiszen a betörő még csak az udvarban van, a kivonuló szolgálat pedig már úton az objektum felé, a szabotázsriasztásnak köszönhetően. Így a 15 ezer forintos sziréna feláldozásával megelőzhető, egy jóval nagyobb értékű nyílászáró megrongálása.

Mi legtöbbször a VL-640 Típusú kültéri szirénát telepítjük.

riasztó kültéri sziréna
VL640 SZIRÉNA
Riasztó kültéri sziréna bekötés

A sziréna bekötésnél lényeges különbség SP4000 központ esetében, hogy a (GO+) sorkapocs kerül kihasználásra, mivel ez a központ a régi PARADOX ESPRIT riasztóközpontokhoz hasonlóan pozitív pólust kapcsol riasztáskor a sziréna bemeneten. Fontos tudni, hogy az SP4000 nem képes a sziréna tápellátását biztosítani csak akkor, hogyha a szirénát a riasztóközpont akkumulátoráról tápláljuk meg a pozitív szálon egy 3.16A üvegbiztosíték közbeiktatásával. A központ sziréna bemenetének a (+) és (-) pólusa közé minden esetben egy 1K (zöld) ellenállást kötünk, hogy a riasztóközpont ne jelezzen szirénahibát.
A fenti ábrán látható, hogy a többi PARADOX riasztóközponton a sziréna tápellátása a (BELL+) és az (AUX -) sorkapocsról történik. Ebben az esetben nincs szükség üvegbiztosítékra, mert a rövidzár elleni védelmet a riasztóközpont megoldja.

VL-640 Kültéri sziréna bekötése PARADOX rendszereken.